Tevékenységeink

.

Oktatási tevékenységeink fókuszába a természet közös megismerése, a természettel való személyes kapcsolatunk megtalálása áll, és workshopokat, táborokat szervezünk ehhez kapcsolódó témákban különböző korcsoportoknak. Módszereink a nem formális oktatás eszköztárát használják. Ehhez outdoor technikákat, többfajta művészeti eszközt (drámapedagógia, zsonglőrködés, zene) és élménypedagógiai eszközöket is használunk.

Kiemelten fontos számunkra, hogy hátrányos helyzetű résztvevők is eljussanak a programjainkra, ahol mindenki egy befogadó közegre találhasson.

.

Táboraink, projektjeink

2020-ban és 2021-ben, ha kicsiben is, de elkezdtünk helyszínt biztosítani táboroknak. Nyáron a Magyar Zsonglőr Egyesület járt nálunk gyermekekkel táborozni.

2023-ban egyesületünk egy nemzetközi ifjúsági csere programot valósított meg Királyréten, a Börzsönyben, amin 5 országból 25 fiatal vett részt. A résztvevők majdnem mindegyike 18 év alatti, nagyjából a fele hátrányos helyzetű fiatal volt. Az ifjúsági csere program során élményalapú gyakorlatok segítségével (outdoor learning, természeti nevelés, művészeti módszererek) tanultunk a természetről, permakultúráról, magunkról, egymásról, a kultúrák és a természet sokszínűségéről. Emellett kapcsolódtunk a természethez, nagyon jól éreztük magunkat és hatalmas élményeket szereztünk. Volt a programok során túra, madármegfigyelés, outdoor kihívások, zenélés, zsonglőrködés, képzőművészeti foglalkozás és sok minden más is. Volt, amikor a fiatalok egymást tanították, és volt amikor csak a Duna-parton strandoltunk. A projekt az Erasmus+ Program támogatásával valósult meg.

.

2020 – Tábor

2021 – Tábor

2022 – Ifjúsági csere program (a BIOM Alapítvánnyal)

2023 – Ifjúsági csere program